Adások

Megszűnik az IKEA katalógus

Az IKEA katalógus sokáig státusz szimbólumnak számított: szinte minden dohányzóasztal kötelező tartozéka volt a képes kiadvány, amelyben a bútorgyártócég kínálatát lehetett átnyálazni. A svéd vállalat egy 70 éves hagyományra tett pontot azzal, hogy megszünteti a kiadványt, „A vásárlói magatartás és a médiafogyasztási szokások megváltoztak, az IKEA katalógust egyre kevesebben használják.” Mondta a cég. Mik azok […]
2020.12.10 Hozzászólások: 0

Felbosszantotta magát egy síró gyereken, majd légpuskával a levegőbe lőtt

A 71 éves nyugdíjas Sándort annyira kihozta a sodrából egy utcán síró óvodás kislány a XVIII. kerületi Paula utcában, hogy előbb szidalmazta a gyereket az apukának majd felkapta légpuskáját és a levegőbe lőtt.  Szerencsére a kicsinek és az őt az óvodából hazafelé kísérő édesapjának sem lett az ijedtségen kívül semmi baja. Bár Sándor nem valószínű, hogy […]
2020.12.10 Hozzászólások: 0

Betlehemi csillag

Különleges együttállásnak lehetünk szemtanúi karácsony közeledtével, december 21-én ugyanis olyan jelenség figyelhető majd meg az égen, amire 2000 éve nem volt példa. Az elmúlt hónapokban a két legnagyobb bolygó, a Jupiter és a Szaturnusz napról-napra egyre jobban közelednek egymáshoz.  A nem mindennapi együttállásnak bibiliai jelentősége is van. “A Szentírás alapján Jézus Krisztus születését egy „csillag” […]
2020.12.08 Hozzászólások: 0

Jön a mikulás?

A brit miniszterelnök megválaszolta a nyolcéves Monti kérdését, miután ő komolyan aggódott a Mikulás egészségével és a Karácsony járványügyi előírásaival kapcsolatban.  Az angol gyermek felajánlotta, hogy kézfertőtlenítőt is kitesz – amennyiben szükséges – a Mikulás számára. Csak jöjjön idén a mikulás. Monti nyomatékosan kérte, hogy a miniszterelnök és a tudósok erről a kiemelt jelentőségű problémáról […]
2020.12.04 Hozzászólások: 0

Ételosztás! Segíts te is ha megteheted!

Májusban beszéltünk Norbiékkal, egy olyan budapesti éttermem tulajdonosaival, akik ételt osztanak a koronavírus okozta válságban munkanélkülivé vált nehéz sorsú embereknek. Tavasszal 35 ezer adag ételt osztottak szét, ami nem kis anyagi ráfordítást igényelt. A héten újra lesz ételosztás, ami alkalmanként 1 millió forintot emészt fel, ehhez kérnek tőlünk, illetve a hallgatóinktól segítséget! Adományokat személyesen is […]
2020.12.02 Hozzászólások: 0

Múlt szerdán menetközben elromlott egy motorvonat, és „elhagyott” két kocsit a lajosmizsei vonalon.

Legalább egy órát vesztegelt a nyílt pályán. Az utasok semmilyen tájékoztatást nem kaptak. Így egy idő után vésznyitóval kinyitották az ajtókat. Voltak, akik gyalog indultak útnak, mások ott maradtak nézelődni. Az utas arról is beszélt, hogy míg a kocsi hátsó szerelvényei a pályán maradtak, a vonat eleje megérkezett Ócsára, ahol nagy fejetlenség volt a vasutasok közt. […]
2020.11.30 Hozzászólások: 0

Óriási balesettel indult a 2020-as Bahreini Nagydíj

Nem sokkal a rajt után Romain Grosjean csapódott nagy erővel a falnak, a balesetben pedig azonnal kigyulladt az autója. Ez jól mutatja a becsapódás erejét, ekkora sérülést ritkán szokott elszenvedni Forma–1-es autó. Szerencsére a hosszú másodpercekig a lángok között ülő Grosjean komoly sérülés nélkül megúszta az esetet, kisebb égési sérüléseket szenvedett csak. Felhívtuk Szujó Zolit, […]
2020.11.30 Hozzászólások: 0

Hatvan éves korában tegnap meghalt Diego Armando Maradona

Maradona november elején került ismét kórházba az egyre gyakoribb egészségügyi problémái miatt. A La Plata-i kórházban kiderült, hogy vérrög van az agyában, ezért meg is kellett műteni. Az elvonási tünetek miatt az utóbbi hónapokban zavaros időszakai voltak, nyugtatókat kapott. Felhívtuk Sallai Sándort, aki játszott ellene az 1982-es spanyolországi VB-n. Az ő dolga volt, hogy fogja Maradonát. A dél-amerikaiak 4-1-re […]
2020.11.26 Hozzászólások: 0

Ellopták Peller Mariann Instagram fiókját.

Egy hivatalosnak látszó levelet kapott az Instagramtól miszerint valamilyen jogsértést követett el...kérték változtassa meg a jelszavát. Ugyanilyen emailt kapott a Gmail-jére is. Mindenhol megváltoztatta a jelszavát és sehova nem tudott már belépni. Egy ügynökség megkereste Mariannt, hogy ők vissza tudja neki szerezni az oldalát. Felhívtuk Mariannt, hogy mesélje el az egész lopási mizériáját.
2020.11.24 Hozzászólások: 0