David Guetta bemutatta a “Dangerous”-hoz forgatott videoklipjét!

DavidGuetta_Listen_small

 

A 7 perces kisfilmet Jonas Akerlund rendezte és tartalmaz mindent, ami egy dinamikus videóhoz kell: Forma 1, száguldás és izgalom minden mennyiségben. A “Dangerous” főszereplője David Guetta, mellette pedig a Róma című sorozatból (is) ismert színész, James Purefoy vállalta a rivális pilóta szerepét. A történet két gyerekkori barátról szól, akik együtt rajongtak az autóversenyért, majd idő közben egymás legnagyobb ellenfelévé váltak a sportban. De vajon ki nyeri a Grand Prix-t? Az izgalmas küzdelmet megnézhetitek itt:

A november 24-én megjelenő “Listen” című albumról rengeteg újdonságot megtudhattunk Guettától, aki már a teljes tracklistáról is lerántotta a leplet. A közreműködők sorát többek között Sia, John Legend, Nicki Minaj, Nico & Vinz és Emeli Sandé erősítik.
A “Listen” az elmúlt három évet foglalja össze David Guetta munkásságából, és az eddigi legkifinomultabb és legváratlanabb munkája.

David Guetta így összegezte karrierjének ezt az éles kanyarát:
“Dönthettem volna úgy is, hogy a már sikeresen bevált stílust ismétlem meg, de szerettem volna producerként is fejlődni és kitolni a határaimat, amennyire csak lehet. Új ötleteket kipróbálni. Kilépni a komfortzónámból. Olyan dalokat írni, amiket akár egy DJ, akár egy rock banda, akár egy nagyzenekar játszik el, minden formában megállják a helyüket. Dolgoztam zongorával, hegedűvel, gitárral, és ezeket kevertem elektronikus elemekkel. Ez az album szövegi szinten is a legszemélyesebb darabom, ezért neveztem “Listen”-nek [jelentése: “Halld meg”]. Emellett persze dance is, de tényleg a szívemből jött.”

Már az első nemzetközi slágerrel kirobbanó eredményeket ért el, hiszen a “Lovers On The Sun” #1 volt az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország hivatalos single listáin, utóbbiban rekordot is döntve hét hétig maradt az élen. A “Listen” a korábbi nagy sikereket építi tovább, hiszen a 2011-es “Nothing But The Beat” tripla-platina lett, a 2009-es “One Love” pedig Grammy-jelölést kapott.

Különleges közreműködők sora színesíti az albumot: az angol énekesnő, Emeli Sandé, aki az erőteljes “What I Did For Love”-hoz kölcsönzi hangját, az ír háromtagú banda, a The Script, a határokat nem ismerő énekes-dalszerző, John Legend és az amerikai rapper, Nicki Minaj a “Hey Mama”-ban tűnik fel. A lemez briliáns zárásaként David az elképesztően tehetséges Siával fogott össze a szívhez szóló és gyönyörű ballada, a “The Whisperer” erejéig. Végül, szó szerint az utolsó pillanatban, partnere, Titanium egy döbbenetes számot hozott, munkája legjavát beleadva a “Bang My Head”-be.

A “Listen” és a “Dangerous” klipje tehát nemcsak egy különleges album, hanem a bizonyítéka is annak, hogy David a csúcson jár. A kockázatvállalás és a kísérletezés a saját hangzásával, a közös munka különböző zenei háttérből érkező művészekkel, illetve világsztárokkal, egy valódi modernkori zenei ikonná emeli a lemezt. De ha megkérdezitek Davidet, valószínűleg annyit fog mondani büszkén, hogy ő csak egy DJ, aki lemezeket csinál.

David Guetta – Listen’ track listing

 

01 Dangerous feat. Sam Martin

02 What I Did For Love feat. Emeli Sande

03 No Money No Love feat. Elliphant & Ms Dynamite

04 Lovers On The Sun feat. Sam Martin

05 Goodbye Friend feat. The Script

06 Lift Me Up feat. Nico & Vinz, Ladysmith Black Mambazo

07 Listen feat. John Legend

08 Bang My Head feat. Sia

09 Yesterday feat. Bebe Rexha

10 Hey Mama feat. Nicki Minaj & Afrojack

11 Sun Goes Down feat. MAGIC! & Sonny Wilson

12 S.T.O.P feat. Ryan Tedder

13 I’ll Keep Loving You feat. Jaymes Young & Birdy

14 The Whisperer feat. Sia

Tallóz a legérdekesebb műsorblokkunkból