Hősök Kazahsztánban

image2

Talán még sokan nem hallottak az Urbexről, ami egy olyan csoport akik elhagyott épületeket, intézményeket, vasútvonalakat és olyan kísérteties helyeket keresnek fel, amit otthagytak/elhagytak , és ahol tulajdonképpen megállt az idő. Baikonurban van az Urbex-esek Szent Grálja az egykori szovjet űrközpont két hangárja, ahol azelőtt űrrepülő gyártás zajlott. Beszökni kockázatos, mert fegyveres őrökkel ellenőrzik a helyet, ám még ez sem tartotta vissza a Hősök zenekar egyik tagját Menthát és barátját, akik belógtak oda, és felvételeket is készítettek a helyről. Miután elkapták őket, több órás kihallgatáson kellett résztvenniük de a felvételeket sikerült ügyesen elrejteni. Az utazás előkészülete, a hely és a felvétel kimenekítése is kalandos volt, úgyhogy felhívtuk Menthát, hogy meséljen róla.


Tallóz a legérdekesebb műsorblokkunkból