1 hétig 80-as évek

2014-07-22-michaelbike.jpg

Egy amerikai kétgyerekes apuka, aki úgy döntött, egy hétig a 80-as évek szülői stílusát veszi fel, és leutánozza a saját szüleit és így neveli a gyerekeket. Hogy hitelesebbé tegye a kísérletet, eltett minden kütyüt a házban a fiók mélyére. Ha szórakozásra vágytak, akkor egymást kellett szórakoztatunk, lehetőleg úgy, hogy a gyerekek nem zavarják a felnőtteket. A gyerekeknek pedig megmondta, hogy miután hazaérnek a suliból, 17:30-ig magukra vannak utalva – csak hogy erősítsem bennük a kulcsosgyerek-érzést. Hogy reaglnának a mi gyerekeink egy ilyen tesztre?

Tallóz a legérdekesebb műsorblokkunkból