Megye I-es csapat csábítja Dzsudzsák Balázst, parádés levél keretében.

10429416_1545258622381432_6157007676956924210_n

Nyílt levél Dzsudzsák Balázsnak!

Kedves Balázs!

Megdöbbenve olvastuk az elmúlt napokban, hogy előbb a Vidi, majd kicsit később a német Hamburg csapata is eltekintett a leigazolásodtól, mert – szerintük – túl nagy a fizetési igényed.

Pedig mindannyian tudjuk, hogy – például – a válogatottság szempontjából is mennyire fontos lenne most neked, hogy mielőbb csapatot találj magadnak, hiszen a jelenleg regnáló szövetségi kapitány is kijelentette: amíg nem leszel játékban, nem számíthatsz válogatott meghívóra sem… (És ugye most már azt is tudjuk, hogy betartotta az ígéretét: kihagyott a szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretből.)

Olvasva megpróbáltatásaidat, arra gondoltunk, hogy – esetleg – tudnánk neked segíteni! Korrekt módon. Tudod: úgy, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.

Az a helyzet, hogy a csapatunknak égetően szüksége lenne egy jó ballábas játékosra, ráadásul pont egy szélsőre. Sokat gondolkodtunk, hogy kit is tudnánk erre a posztra leigazolni, de a közelben sajnos nem találtunk minden szempontból megfelelő játékost. És ekkor kerültél képbe te! Nincs csapatod, szabadon igazolható vagy és ráadásul pont azon a poszton játszol, ahova mi játékost keresünk. (Azt már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy eddigi pályafutásod alapján biztosak vagyunk abban, hogy a mennyei megyei magas szintjét is eléred, tehát nem zsákbamacskát igazolnánk veled.)

Mit kínálunk?

Kezdjük a neked legfontosabbal: nekünk sincs havi 48 millió forintunk a fizetésedre – viszont van sok minden másunk!

Például nálunk is focizhatnál együtt volt válogatott játékossal: képzeld el, egyik kapusunk – Tasselmájer Adrián – a magyar strandlabdarúgó-válogatott kapusa volt nem is olyan régen.
Ezen kívül Siklóson található az ország egyik legjobb és legszebb fürdője: ha hajlandó lennél nálunk játszani, egész életedre szóló ingyenes belépőt biztosítanánk neked a siklósi Thermal Spa-ba. (Tudod, a Thermal Spa az egyik szponzorunk.)
Ha hiszed, ha nem, Siklóson található az ország egyik legjobb szállodája is: ha hajlandó lennél nálunk játszani, a lakhatásodat közvetlenül a Thermal Spa mellett lévő Hotel Castelloban biztosítanánk. (A Hotel Castello marketingese szerint bőven van reklámértéked.)
A siklósi vár Magyarország egyik legszebb vára: nem tudjuk, jártál-e már itt, de ha meg tudunk egyezni, biztos lehetsz benne, hogy oda is bármikor ingyen bemehetsz majd.
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban: Siklóson nagyon szépek a lányok is! Jó-jó, egyiknek sem Z. L. a neve (monogramja), viszont egyik-másik legalább szebb nála. Tényleg!

Dzsudzsi! Az az igazság, hogy mi szeretjük a kölcsönösen előnyös üzleteket. Ha eljönnél hozzánk, nekünk ez azért lenne előnyös, mert – feltehetően – meg tudnánk növelni a nézőink számát a hazai meccseinken, így egy kicsivel több lenne a bevételünk. (Tudod, nálunk 500 forint a belépő, ha miattad csak száz emberrel többen kijönnének a meccseinkre, mint eddig, az nekünk már masszív ötvenezer forintos pluszt jelentene a pénztárban.)

De, nekünk nem ez a fontos!

Ahogy a levelünk elején írtuk, mi segíteni szeretnénk neked! Ha eljössz hozzánk, akkor – ugye – lesz csapatod. Ha lesz csapatod, akkor – ugye – játékban leszel. (Az edzőnk megígérte, hogy állandó kezdőként léphetsz pályára, és lecserélni sem fog soha – ha csak ezt nem te magad kéred.) Ha játékban leszel, akkor – ugye – számíthatsz a válogatott meghívóra is. Ha pedig – újra – válogatott leszel, akkor ismét bekerülsz majd a nemzetközi futball körforgásába, és előbb-utóbb csak akad majd egy olyan csapat, aki hajlandó lesz kifizetni neked azt a havi 48 millió forintos fizetést…

Nos, mit szólsz hozzá? Elfogadod tőlünk a segítő jobbot?

Várjuk mielőbbi válaszodat – hiszen az átigazolási szezon hamarosan véget ér!

Üdvözlettel: Thermal Spa Siklós FC

Ui.: Képzeld, feljutottunk a Magyar Kupában az országos főtáblára! Ha elfogadod a segítségünket, akkor akár magasabb osztályban játszó csapat ellen is játszhatsz majd itt nálunk, ami azért a jelen helyzetedben szintén nem elhanyagolható tényező – ez is jól jöhet a karriered folytatása szempontjából!

Tallóz a legérdekesebb műsorblokkunkból