Fogyatékos gyermekét várta, végül rabosították

history-of-handicap-symbol-300x198

Zoltán hétfő délután hatkor parkolt le a hűvösvölgyi bevásárlóközpont parkolójában, egy mozgássérült parkolóhelyen. Ide beszélték meg a találkozót feleségével, aki hároméves, tartósan fogyatékos gyermeküket hozta a városból. Mivel volt még negyed órája gyermeke érkezéséig, bement a boltba vásárolni. Tíz perccel később megérkezve már három fiatal, melegítős férfi várta, akik rendőr igazolványt villantva érdeklődtek, hogy milyen jogosultsággal parkolt a mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyre. A férfit legnagyobb meglepetésére ezek után nem megbüntették, nem az adatait írták fel, hanem előállították. Utasították, hogy zárja be az autóját, mivel azonnali hatállyal beviszik a második kerület kapitányságra. Azzal fenyegették, hogy bíróság elé citálják, visszahallgatják a telefonjait, nyomoznak utána. A történet elszomorító, és megdöbbentő is egyben..

Tallóz a legérdekesebb műsorblokkunkból