Káosz várható a nemzetközi reptereken?

Káosz várható a nemzetközi reptereken?

Állítólag óriáskáosz várható a reptereken áprilistól. A légitársaságok nem bírják a tempót. Egyre nő az ágazat, de nincs elég pilóta, sőt, már a kiszolgáló személyzetet is lasszóval kell fogdosni. A járatokat mégis elindítják abban a tudatban, hogy majd menet közben törölnek néhányat, vagy bevállalják a késéseket is. Mindez nem túl jó hír az utasoknak.A légitársaságok áprilisban induló nyári menetrendje olyan sűrű, hogy képtelenek lesznek a cégek teljesíteni a terveket. Újabb uticélok kerülnek a rendszerbe és még több gép áll szolgálatba. A német hetilap, a Der Spiegel cikke szerint jövőre sokkal nagyobb káosz lesz az európai repülőtereken, mint idén nyáron volt. Pedig az sem volt kicsi. A Lufthansa-csoport például csak augusztus végéig 18 ezer járatot törölt. A munkaerő hiányt már a pórul járt utasok is megérezték, mivel a panaszaikra olyan automatikus üzenet érkezett, hogy majd négy hét múlva válaszolnak. A Spiegel szerint már az ügyfélszolgálaton sincs elég embere a légitársaságoknak. Hívjuk Pető György pilótát.

2019.02.06 Hozzászólások: 0

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!