Milyen idegesítő dolgokkal találkoztatok már egy-egy bevásárlás alatt?

ikea

Állítólag letartóztatták egy amerikai férfit, mert hamis nyílbélyegeket ragasztott az IKEA padlójára, így egy labirintussá vált a bolt. Egy atlantai IKEA dolgozója értesítette a rendőröket, hogy furcsa módon az emberek nem nagyon hagyják el az épületet. A hatóságokat azonban már a vásárlók is hívták, ugyanis képtelenek voltak kijutni az üzletből. A helyszínre érkező rendőrök és tűzoltók a kijárati ajtón keresztül mentek be. Legnagyobb megdöbbenésükre a kasszánál unatkozó, telefont nyomkodó pénztárosokat találtak, vásárlót azonban nem. Kis séta után a szőnyegosztályra jutottak, ahol az emberek körbe-körbe sétáltak a megtévesztő jelzések miatt. A vásárlók között akadt olyan, aki elaludt egy kiállított kanapén. Volt, aki jól viselte a helyzetet, leült egy fotelbe és a telefonján játszott. Az embereket végül egy kötél segítségével vezették ki a labirintussá változott boltból. Volt, aki annyira megijedt, hogy még a nevét sem tudta elmondani a rendőröknek.  A hír valószínű fake news, de az emberek tényleg ilyen ostobák?

Tallóz a legérdekesebb műsorblokkunkból