Múlt szerdán menetközben elromlott egy motorvonat, és „elhagyott” két kocsit a lajosmizsei vonalon.

vonatok

Legalább egy órát vesztegelt a nyílt pályán. Az utasok semmilyen tájékoztatást nem kaptak. Így egy idő után vésznyitóval kinyitották az ajtókat. Voltak, akik gyalog indultak útnak, mások ott maradtak nézelődni. Az utas arról is beszélt, hogy míg a kocsi hátsó szerelvényei a pályán maradtak, a vonat eleje megérkezett Ócsára, ahol nagy fejetlenség volt a vasutasok közt. A MÁV szerint nem szétszakadt a vonat, hanem direkt leakasztották az utasokkal teli hátsó vagonokat műszaki hiba miatt…csak egy hibát követtek el, nem tájékoztatták az utasokat, hogy mi történt. Hallgatóink, akik a vonaton utaztak számoltak be a történésekről.

Tallóz a legérdekesebb műsorblokkunkból