Megrázó haláleset történt Debrecenben. Egy 32 éves hajdúszoboszlói nő egészséges hármasikreknek adott életet az egyetemi klinikán, majd váratlanul életét vesztette. Valószínűleg a szülés után az úgynevezett HELLP szindróma léphetett fel nála, amely rendkívül súlyos vérzéssel és véralvadászavarral jár. A babák szerencsére jól vannak, de az apuka egyedül fogja felnevelni a kicsiket, és a munkáját sem tudja folytatni. Beszéltünk az apukával Fábián Tamással, aki elmondta, hogy most minden segítségre nagy szükségük van. Arra kérünk Titeket, ha tudtok segítsetek!
Aki segítene a tragikus sorsú családon, az az alábbi számlaszámon megteheti:
OTP Bank, Tündérkör Alapítvány: 11738008-20899541
Közlemény: „ HÁRMASIKREKNEK!”