ATM-hiba miatt lettek százmilliói, de négy hónap alatt el is herdált minden pénzt

article

Filmbe illő történet: egyik napról a másikra lett egy bárban dolgozó, mindennapos megélhetéssel küzdő férfiból milliomos, aki mindent megvehet magának, amit csak akar. Ráadásul egy ATM-hibának köszönhetően.

Az ausztráliai Wangarattában élő Dan Saunders még 2011-ben egy éjszaka vette észre, hogy az egyik bankautomatából jóval több pénzt tud levenni, mint amennyi a számláján van. Először csak egy százdollárost vett le, de később – még ugyanazon az estén – újabb és újabb összegeket emelt le. “Azt hiszem, a részegség és az unalom keveréke okozta, de újra és újra megpróbáltam. Olyan volt, mint egy varázslat” – magyarázta a férfi, aki később is visszajárt az automatához. Az ATM ugyanis az éjjeli órákban mindannyiszor azt jelezte, hogy a művelet meghiúsult – azaz a bank mit sem tudott a pénzekről, amik Saunders kazében landoltak.

 

“Függővé váltam. Ilyen érzés lehetett, amikor az ősember felfedezte a tüzet” – nyilatkozta később Dan, aki innentől kezdve igazi luxuséletet élt. Nem érdekelte, mi mennyibe kerül, hiszen mindig tudott pénzhez jutni a hibának köszönhetően.

Luxusnyaralások, magángépek, utazás egy lakatlan ázsiai szigetre, escortlányok: négy és fél hónap alatt 1,6 millió ausztrál dollárt (közel 330 millió forintot) herdált el, anélkül, hogy észrevette volna. “Könnyen függővé válsz attól, hogy a pénz a semmiből jön, és képes vagy elkölteni. Nem is vettem észre, amikor elértem az egymilliót” – árulta el, hozzátéve: azt hitte, az ATM-hiba jó, ha egy hétig kitart. Ehhez képest négy és fél hónapig költekezhetett és élhetett úgy, mint a kiskirályok.

Végül feladta magát. Mint magyarázta: nem akart bűnözővé válni. Egy évet ült börtönben, manapság pedig egy étteremben dolgozik – 22 ausztrál dolláros, azaz 4500 forintos órabérért. És hogy hiányzik-e neki a luxusélet? Minden egyes nap – vallotta be a The West Australiannak.

Tallóz a legérdekesebb műsorblokkunkból