Compact Disco: Van az úgy

Compact Disco: Van az úgy

A Van az úgy a zenekar negyedik magyar nyelvű dala. „Teljesen természetesen megy már magyarul az éneklés, a Te meg én című dalunknál még furcsa volt picit, de mostanra abszolút megszoktam” – mondja Walkó Csaba, a frontember. – „Folytatjuk a munkát, már több dalunk is alakul, tehát készítjük az újdonságokat a közönségnek.”

A magyar szövegnek az is jellemzője, hogy hazánkban többen értik, mint az angolt. Ám a zenekar nem arról híres, hogy szájbarágós, egyértelmű szövegeket írna – magyarul sem.

„Alapvetően nem szeretném megmondani, hogy számomra miről szól a dal, hiszen a lényeg az, hogy a befogadó mit ért, mit érez ezzel kapcsolatban. Eddig azok, akikkel erről beszéltem, nagyon érdekes értelmezéseket adtak, és ez így jó.” – magyarázza Pál Gábor billentyűs.

A Van az úgyhoz készült videó egy image klip lett, melyben egy táncosnő – Hajdú Laura – táncban jeleníti meg a dal által közvetített érzéseket, hangulatot, a zenekar pedig zenél.

„Próbálkoztunk mi már bonyolult forgatókönyvű, nagy költségvetésű klippel is, de azt vettük észre, hogy nem feltétlenül ez kell a közönségnek” – meséli Lotfi Begi, a zenekar DJ-je. – „Kiskutyák, kisbabák vagy szép lányok kellenek (nevet). Viccet félretéve, mi most egy gyönyörű szép lányt választottuk főszereplőül.”

 

Íme a videóklip

2015.11.04 Hozzászólások: 1

Egy hozzászólás a(z) “Compact Disco: Van az úgy” bejegyzéshez

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!